Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete  
Üdvözöljük honlapunkon!  
line decor
 
line decor
 
 
 
 

 
 
Egyesületünk hírei:

2019. március 18-19.

Szakmai nap Brno, Csehország

A szakmai úton a MaNöME 16 tagja vett részt.

Mendel Múzeum (Mendelovo Muzeum)

Mendel Egyetem helyi campusa

A rendezvényt a Miniszterelnökség a Nemzeti Együttműködési Alap keretében támogatja


2019. február 8.

Jubileumi ülés II. 25 éves

Elnök: Tóth Endre

Díszvendégek: Dr. Palkovics László, a SZIE rektora, valamint Dr. Márton László, a Dél-Karolinai Egyetem ny. professzora

Előadások

Kiss Erzsébet és Heszky László: A Szent István Egyetem Mezőgazdasági Biotechnológus MSc képzésének 10. évfordulója (2008-2018)

Polgár Zsolt: In vitro technikák alkalmazása a keszthelyi burgonyanemesítési programban

Molnár Zoltán: Növényi másodlagos anyagcseretermékek (lipidek, terpenoidok) szerepe a növényi védekező mechanizmusokban

Szénási Márta, Turcsán Mihály, Oláh Krisztina, Deák Tamás, Szegedi Ernő, Oláh Róbert: Szőlőpatogének kimutatására használható potenciális referenciagének

Programfüzet és az előadások összefoglalói itt olvashatók.

A rendezvényt a Miniszterelnökség a Nemzeti Együttműködési Alap keretében támogatja


2018. november 16.

Jubileumi ülés 25 éves

Elnök: Tóth Endre

Díszvendégek: Dr. Palkovics László, a SZIE rektora, valamint Dr. Grófné Domokos Mária és Dr. Szász Attila.

Tudományos fórum

Máthé Csaba, Vasas Gábor, Gonda Sándor, Demeter Zita, Resetár Anna, Garda Tamás, Freytag Csongor: Növény-biotechnológiai kutatások a DE TTK Növénytani Tanszékén

Magyarné Tábori Katalin, Hanász Alexandra, Dobránszki Judit: Burgonya vírusmentesítésti kísérletek eredménye kemoterápiás kezelések alkalmazásával

Oláh Róbert, Turcsán Mihály, Demián Emese, Varga Tünde, Szénási Márta, Várallyay Éva: A szomatikus embriogenezis hatékonyságának vizsgálata NGS módszerrel a szőlő vírusmentesítésben

Szabó Luca Krisztina: Dió mikroszaporítás nehézségei és eredményei A NAIK GYDKI Mikroszaporító Laboratóriumában

Fári Miklós Gábor, Kurucz Erika, Antal Gabriella, Domokos-Szabolcsy Éva: A Festetics-féle empírikus genetikai törvény gyakorlati alkalmazásának új bizonyítéka: A mimus juhok különös története és juh „marker-gén” alkalmazása a beltenyésztéshez

Programfüzet és az előadások összefoglalói itt olvashatók.

A rendezvényt a Miniszterelnökség a Nemzeti Együttműködési Alap keretében támogatja


2018. július 5.

Közgyűlés

Vándorgyűlés: Martonvásár

A rendezvényt a Miniszterelnökség a Nemzeti Együttműködési Alap keretében támogatja


2018. április 10.

Közgyűlés

Tudományos előadás: A génszerkesztés, mint a nemesítés új módszere

Szakmai fórum


2017. december 1.

Közgyűlés

Megemlékezés Jámborné dr. Benczúr Erzsébet volt elnökünkről.

Máthé Csaba előadása: A növényélettan aktuális kutatási területei címmel


2017. augusztus 20.

Augusztus huszadika alkalmából, mindenki által tisztelt kedves tagtársunkat,

Zatykó Józsefet Fleischmann Rudolf díjjal tüntették ki!

Ezúton is szeretettel gratulálunk és jó egészséget kívánunk!


2017. április 21.

MEGHÍVÓ

2017-ben lesz dr. Maróti Mihály professzor születésének 100. évfordulója. Ő tekinthető a magyar növényi szövettenyésztés újraindítójának.

A Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Biológiai Intézete tudományos üléssel emlékezik meg Róla.

Helyszín: SZIE Budai Campus, Tanácsterem (Budapest, Villányi út 35-43. K épület II. emelet)

Időpont: 2017. április 21. (péntek) 10-től 17 óráig

A tanácskozásra háromféle előadással lehet jelentkezni:

  • Visszaemlékezés (5-30 perc – kérdésekkel, vitával együtt)
  • Áttekintő előadás a növényi sejt-, szövet-, vagy szervtenyésztés egy fontos részterületéről (20-30 perc – kérdésekkel, vitával együtt)
  • Új tudományos eredmény (15 perc – kérdésekkel, vitával együtt)

Az előadások szövegét rövid közleményként a Kertgazdaság c. folyóiratban kívánjuk megjelentetni.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

További részletek a meghívóban itt olvashatók.

A részletes programfüzet is letölthető.

Program

1. rész
Elnök: Kovács M. Gábor, ELTE

10:00 Köszöntők Tóth Endre, Palkovics László, Hegedűs Attila, Kovács M. Gábor
10:30 Maróti Mihály életútja és munkássága Tóth Endre
10:45 A szövettenyésztés, mint új kutatási módszer recepciója Magyarországon (1905-1945) Fári Miklós
11:30 A növényi szövettenyésztés alapfogalmai a modern molekuláris biológiai eredmények tükrében Fehér Attila
12:15 Kávészünet

2. rész
Elnök: Tóth Endre, MANÖME

12:30 Az in vitro androgenezis szépsége, kutatási és nemesítési eredményei gabonafajtákban Pauk János, Lantos Csaba, Heszky László
13:15 Az elmúlt 25 év főbb növényi szövettenyésztési kutatásai az ELTE Növényszervezettani Tanszékén Preininger Éva
13:30 Maróti Mihály nyomán. A „Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Intézet” mikroszaporítási laboratóriumának 40 éve Balla Ildikó
13:45 Személyes emlékmorzsák a növényi szövettenyésztés elmúlt fél évszázadából Zatykó József
14:00 Ebédszünet (szendvics, üdítő)

3. rész
Elnök: Tillyné Mándy Andrea, SZIE Kertészettudományi Kar

14:30 Epigenetikai vizsgálatok – avagy beleharaphatunk - e kétszer ugyanabba az almába? Gulyás Andrea, Hidvégi Norbert, Dobránszki Judit, Kiss Erzsébet, Posta Katalin
14:45 Exogén citokininek hatása őszi búza in vitro hajtástenyészetek növekedési paramétereire Magyar-Tábori Katalin, Hanász Alexandra, Zsombik László, Dobránszki Judit
15:00 Őszi búza tájfajták in vitro hajtástenyészeteinek ozmotikus vizsgálatai Hanász Alexandra, Magyar-Tábori Katalin, Zsombik László, Dobránszki Judit
15:15 Természetes eredetű kivonatok alkalmazása a növényi szövettenyészetek táptalajaiban Molnár Zoltán
15:30 In vitro vizsgálatok természetes táptalajkiegészítők alkalmazásával a Paphiopedilum venustum (Wall. ex Sims) Pfitzer, a Paphiopedilum sukhakulii Schoser & Senghas trópusi papucsorchideák és a Liparis loeselii (L.) Rich hazai védett orchideafaj esetén R. Eszéki Eszter
15:45 A sárgadinnye in vitro regenerációja embriogenezis és organogenezis útján Kissné Bába Erzsébet, Pánczél Sarolta, Bisztray György Dénes
16:00 Szőlő vírusmentesítés szomatikus embriogenezissel Oláh Róbert
16:15 A növényi szövettenyésztés módszereinek oktatása a Kertészettudományi Karon Mészáros Annamária, Jámborné Benczúr Erzsébet, Szalai József, Tillyné Mándy Andrea
16:30 Mintavétel növényi sejt-, szövet- és szervtenyészetekből

Tóth Endre Kristóf, Kriston Éva, Józsa Sándor

16:45 Maróti Mihály professzor emlékezete Surányi Dezső
16:55 Zárszó Tóth Endre


2016. augusztus 20.

A földművelődésügyi miniszter augusztus 20-a alkalmából Fleischmann Rudolf-díjat adományozott dr. Kiss Erzsébetnek, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Genetikai és Biotechnológiai Intézete egyetemi tanárának a növénynemesítést megalapozó növényi biotechnológia kutatásaiért és oktatói munkájáért.

KEDVES EGYESÜLETI TAGTÁRSUNKNAK SZERETETTEL GRATULÁLUNK!


2016. június 23.

Kedves Kollégák!

Idei vándorgyűlésünket 2016. július 7-én és 8-án (csütörtök-péntek) tartjuk Szegeden.

Részletes információk a meghívóban olvashatók.


2015. december 8.

2015. december 8-án tagtársunk, Dr. Dobránszki Judit sikeresen megvédte az akadémiai doktori értekezését, így a DSc. fokozatot használhatja avatása után. Az MTA székházában tartott védésen jelen volt csaknem az egész tagságunk, így személyesen tudtunk gratulálni Juditnak. Egyúttal ezévi utolsó taggyűlésünket is megtartottuk.

A védés dokumentumai elérhetőek az Interneten az MTA Könyvtárának Repozitóriumában a következő linkkel: http://real-d.mtak.hu/791/

Aktuális programjainkról a Programok almenüben talál részletes információkat.